Drága Dédink 83 éves.

Karácsonyi postamanó. Kedvencem:)

Mindennapi sétám színhelye.

Dominik első szánkózása december 25-én. Nem akart leszállni:)

Végre egy Csabi Tatás-Domis kép! Dédinél.

Szigeti sétáim színhelye.

Belevaló csaj.

Somin. Jó ez az eső(hó)huzat.

Engem húz a szánkón.

Szánkózás közben sem bír nyugton, rendesen ülni.

Roppant kedves kiskölyök. Simogat:) Imádja Esztert. Huncutkodik: megszólít, hogy adjon ide egy játékot, aztán utolsó pillanatban elkapja a felém nyújtott kezét. Tapsol, a lábával is.

A lámpák szerelmese. Pá! Csillár, elemlámpa, éjjeli lámpa, utcai lámpa, karácsonyfa-égő, más lakásból kiszűrődő fény, lámpa a boltban, telefon fénye mind-mind lenyűgözi, s nem hagyja szó nélkül őket. Ég vagy nem, teljesen mindegy, ha hozzáfér, fel tudja kapcsolni (meg le is).

Nonverbális repertoárja is növekszik: a legújabb az, hogy két kitárt tenyerével mutatja, hogy valami nincs, elfogyott vagy valaki nincs a látóterében.

A kanapé mentén oldalazva biztosan lépeget, egy kézzel kapaszkodva stabilan áll.

Változatlanul jó az étvágya, valami növekedési ugrásra is tippelnék mostanában, annyit eszik. A hónap új kajája volt a piroskáposzta - nem győztem adni neki a főzeléket. egy babakekszet is kapott mostanában, de még nem tesszük szokássá, kivárjuk az őrlőfogakat.

Január 17-én és 18-án átaludta az éjszakát! Este 10-11-től hajnali 5-6-ig. Továbbra is nehézkesen és hosszadalmasan tudom csak este elaltatni. Nappal sokkal könnyebb, babakocsiba be, indulás és kész. Még mindig kétszer alszik: de. fél 11 tájban és du. fél 4 fele, egyenként kb. másfél órát. Nagyon jól tudom hasznosítani a kint töltött időt, ha én viszem sétálni, olvasok. Regény, szaklap, tanulmány, lexikon vagy ha lusta vagyok éppen, NőkLapja. Még aláhuzogatni meg jegyzetelni is tudok már menet közben:)

Megkapta az egyéves oltásokat (kettőt), sírt is, mint ahogy a nagykönyben meg van írva:( Székletvizsgálatot is lejtettünk neki, a doktornő bélférgekre gyanakodott a piros kiütéseivel kapcsolatosan, de negatív lett az eredmény. Egy hónapja nem voltak pöttyei, de még mindig nem tudjuk, mi okozta.

Mit írjak még?:) Nem mértük, de a 74-es ruhákat most már határozottan kinőtte. És nagyon nehezen bírom már fél karomon egyensúlyozni, ha éppen csinálnék valamit, s ölbe kérezkedik:) Fogainak száma 6 (le vagyunk maradva a fogbejegyzésekkel...).

Nagyon szeret játékokkal játszani. Lehet, furcsán hangzik ez a mondat, de egyértelmű számomra a különbség aközött, ahogy Domi játszik és ahogy Eszter. Domi rombol (hihetetlenül erős, minden rossz szándék nélkül tépett már szét olyan játékot, ami Esztertől maradt..), újabban próbál építeni is (két-három kockát egymásra tenni), autókat tologat (meg minden egyebet, amit autónak képzel), imitálja a teatöltést és -ivást kiscsészével, kavargat, vonatozik stb. Eszter egyedül nemigen művelt ilyesmiket ennyi idősen, őt viszont nagyon lekötötték a mondókák, ölbéli játékok. Dominikot egy höcögtető erejéig alig tudom ölömben tartani, a Caritasnal is minden egyes mondóka után elmászik, én szedem össze:) Mikor előkerülnek a játékok, mintha ott se lenne, úgy elfoglalja magát, nyugodtan beszélgethetek a többi anyukával - Eszterrel ezt nem tehettem.

A könyvek még csak "tárgyi" szinten érdeklik, lerámolja őket a polcról és próbálja lapozni őket, egész ügyesen. Viszont amint mutatni kezdenék valamit benne, pl. kutyát, cicát, ilyesmit, megy is el:) Eszternek annak idején már simán lehetett mutogatni képeskönyveket, lekötötte. (Csak érdekességképpen hasonlítgatok, tudom, hogy minden gyerek más, és ez így van rendjén.)

Meg tudja mutatni, hol a szeme valakinek, valaminek, van, amikor az orrát is. Utánozza a kutyát (vau-vau), gerlét (grrr), a kacsát (háp-háp), autókat (brrr), próbálgatja a lovacskát és a nyuszit is, édeseket fintorog:) Örül, ha az utcán kutyát, macskát, buszt:) lát.

Amíg nem voltak gyerekeim, pontos voltam, és ezt elvártam másoktól is. Amióta anya vagyok, sokszor elkésem és ezt nagyon utálom.

Mert ugyebár ha az ember, az anya, neadjisten a család (te jó ég, az már négy személy!) siet valahova, netán időre (mondjuk orvoshoz), akkor biztos Dominik bekakál még egyet utolsó pillanatban, vagy Eszternek jut eszébe teljes menetfelszerelésben az előszobában, hogy mégis pisilnie kell stb. Vagy ha egyedül jutnék el valahova, előtte még biztonságban rá kell bízni valakire a gyerekeket, esetleg utolsó percben meg kell etetni, fel kell öltöztetni, tisztába tenni, ilyesmi, s az nem úgy megy, mint amikor csak én készülődöm, s tudom, hogy nagyjából mire mennyi időre van szükségem.

Hogy az Eszter óvodábajárását ne is említsem... Merthogy rendszeresen fél kilenc-kilencre visszük nyolc helyett... Nagyrészt azért, mert nem akarom Domit hét előtt felkölteni, hiszen aludna ő akár fél kilencig is, ha hagynánk. Na, de hajnalban már mellettem van, s ha én felkelek mellőle, rögtön ébred ő is. Na, akkor öltöztesd mind a kettőt, valami reggeli muszáj (volna) Eszternek, mindig megpróbáljuk, kisebb-nagyobb sikerrel, indulás előtt frizura-problémák, ne ezt a csattot, a másikat, ne te, hanem én, nem én, inkább te. Aztán forgalom, ovi vagy 2,5 km-re. Szegény óvónéni szerintem azt hiszi, hogy a mienk egy ilyen nótorikus késő család. Pedig nem. Isten bizony;)

A kapcsolatom Eszterrel. Egy extrovertált, bőbeszédű, hangos, szenvedélyes, érzékeny három és fél éves Ikrek. Egy introvertált, csendet szerető, türelmetlen, lobbanékony, érzékeny harmincéves Halak. Nem egyszerű eset.

Eszter már-már betegesen féltékeny a testvérére. Egyre rosszabbnak látom a helyzetet ilyen téren, nincs javulás. A kicsi csodálja a nővérét, mindig ott akar lenni, ahol ő, odavisz neki dolgokat Tte! felkiáltással, Eszter az esetek többségében meglöki, megüti, kiveszi a játékot a kezéből, rákiabál. Kíméletlenül őszinte, megmondja, mi baja. Mai napig mindennaposak az ilyesmik, hogy "Domit hagyjuk itthon!", "Domit dobjuk a kukába!", "Dominak Jutka az anyukája, nem te!", "Nekem csak egy gyerekem lesz, mert akkor nem kell kettővel foglalkozzak!" A szívem szakad meg. Engem is megüt, Nagymamát is. Elkezdett csúnyán beszélni, hülyéz (csókoltatom Halász Juditot), ostobáz (Kissyfurt is a messzi távolból). Ilyenkor is tanácstalan vagyok, csak nem lehet ezt szó nélkül hagyni, de ha felhívjuk a figyelmét arra, hogy nem szép, amit mond, csak annál inkább. Mert a szavak értelme nyilván nem világos előtte, csak érzi ő, hogy a felnőttek valamiért nem akarják, hogy mondja.

Én türelmetlen vagyok. Egyre türelmetlenebb. Az esetek többségében nagyon rosszul kezelem az ilyen helyzeteket. Kiabálok. Vissza is ütöttem már... Minden este elhatározom, hogy holnap nem emelem fel a hangom, türelmes leszek, századszorra is elmondom, hogy senkit nem ütünk meg és téged sem dobtunk a kukába. Néhány napig tartom is magam a nagy elhatározásomhoz, aztán egy ponton megint elszakad a cérna...

Néha olyanok vagyunk mi ketten, mint egy olasz család: kiabálunk, veszekedünk, kibékülünk. Remélem, hogy azért van ez így, azért küldte a Jóisten épp ezt a lánykát hozzám, hogy megtisztítson. Hogy nőjjek fel hozzá. Hát ezen vagyok teljes erőmmel... Csak ő ne sínyledje meg ezt a folyamatot.

Így három hét után van már egy kis rálátásom a dologra. Domit december 27-e óta nem szoptattam meg éjjel. Óóriási könnyebbség ez nekem, és nagyon-nagyon hálás vagyok Jutka néninek meg Aloisnak, akik hősiesen vállalták, hogy bemennek Domihoz, ha ébred éjjel és visszaaltatják. Nyilván autentikusabb volna ez a bejegyzet az ő gondolataikkal. Én a magam nevében azt mondhatom, hogy sokkal jobban sült el, mint amire számítottam. Nem voltak (eddig, kopp-kopp) átvirrasztott-átsírt éjszakák. Ölben vissza tudják altatni Domit, sőt, mi több, kicsiágyba teszik le azután. Az utóbbi két éjszaka hosszasabban tiltakozott ez ellen a fiú, egy órát is ébren volt - azelőtt, ha a matracra tette vissza Alois, általában tíz percen belül vissza is aludt. Fél hét táján kapom magam mellé a fiamat, s akkor aztán kortyolgathat kedvére. Nappal jóval többet szopizik, megértem, támogatom ebben:)

Az első kísérleti éjszakán majdnem semmit nem aludtam, annyira szorongtam, hogy mi lesz. Még azt a pár percnyi szakadozó nyekergést is remegve hallgattam a másik szobából, a mellem meg jól megduzzadt reggelre. Második naptól azonban nem voltak ilyen jellegű problémáim, élveztem az átaludt éjszakákat... És hálásan kihasználom a késő esti "szabad" óráimat: sütök, olvasok, írok, netezem.

Hogy meddig fog ez így menni, nem tudjuk. Azt reméltük titkon és hangosan, hogy kevesebbszer fog ébredni, ha látja, hogy úgysincs cici éjjel, sőt, odáig merészkedtek-merészkednek gondolataink, hogy egyszer át fogja aludni az éjszakát. (Persze, majd kamaszkorában...) Nyilván jóval kevesebbszer ébred, mint régebben, de ez is két alkalom a legjobb éjszakán is. Még csak három hét telt el, bizakodóak vagyunk:)

Kicsi bújós:)

Újabban ágyvetésnél mindig kihasználja az alkalmat, hogy a puhaságokhoz lapuljon.

Megtalált a játékok között egy cumit.

Táncol, balettezik. A kosztüm sk design:)

Kakaós csiga készül.

Eszter mesterfodrász műve:)

(Előkerült a varázspálca a konyhaszekrény alól (?!?).)

A Somira indultunk ma délután. Itthonfelejtettük a kikészített fényképezőgépet - akkor még nem tudtuk, hogy jól van az úgy, mert mindenre lesz alkalmunk, csak fényképezni nem.

Időben voltunk. 16 órára terveztünk felérni, mert akkor kezdődött egy újabb kör a korcsolyapán (jégtakarítás után), Dominik meg négy körül szokott aludni. Havazott rendesen, míg Alois (sapkában, mert a kapucni épp nem volt a dzsekijére erősítve9 összerakta a csomagtartóból kiszedett babakocsit. Persze azután rövidesen elállt. Szóval Eszter apájával elment korcsolyázni, én bevetettem magam az erdőbe babakocsis másodszülöttemmel csendet keresve egy kis alváshoz. Találtam is úttalan utakat (még egy 128 férőhelyes sáros-üres Florea-féle parkolót is... kellett, hogy fogja be a popor száját, amiért pont a játszótér melletti volt parkolóra építtetett kocsmát). Domi el is aludt ügyesen terv szerint.

Állítólag csak minusz 2 fok volt, de egy óra séta után kezdtem fagyogatni. Harisnya volt rajtam, három zokni, bundás csizma, két kesztyű, sídzseki. Hiába, én fázós vagyok. Telepátiáztam, hogy édes fiam, ébredj már fel. Sikertelenül. Egy óra húsz perc után már csak forró teára tudtam gondolni. Nemigen volt esélyem rá, azon a részen, ahol ilyesmit árulnak, tömeg volt, zaj, zene. Annyi energiával már meg is rázhattam volna a Domi vállát. Viszont találtam egy parkoló szélén egy gesztenyeárust! Azt hittem, hogy megfogtam az Isten lábát, hamar lebonyolítottam a vásárlást, s mikor eltávolodok, s kezdem pucolni..., jéghideg!! Nem lehetett túl nagy forgalma ma délután, krrr.

Aloisszal időnként kommunikáltunk smsben. Azt már tudtam, hogy eltört a termosz, úszik a hátizsák, nincs mit igyanak. Hívom, hogy vegyenek nekem is, ha teáznak. Hívnám. Nem válaszol, nincs térerő. Na, mondom, Domi drága, alszol több mint másfél órája, önkényesen eldöntöm, hogy elég volt most ez neked, s megyünk, megkeressük a család másik felét, zaj ide vagy oda. Nem találtuk őket. De mire eltolattunk a Vackorig, felébredt Domi, s Eszterék is jelentkeztek. Eszter magára öntötte a forró-forró teát, piros lett a hasa blúz és pulóver alatt, Alois a saját felsőjét adta rá, ennélfogva ő egyszál rövidujjú trikóban a dzseki alatt, amelynek természetesen éppen elromlott a cipzárja... Áááá!

Szóval így. Jó, hogy nem a sürgősségire mentünk ezután égési sebekkel, hanem haza. Eszter 100 méter után bealudt az autóban, de úgy, hogy Alois ölben felhozta, levette róla a többi teás ruhát, s lányunk moccanás nélkül szunyt még vagy másfél órát... Szegényke...

Idemásolom Vida Ágnes babapszihológus írását. Elolvastam, foglakoztat a téma, úgy gondoltam, itt a helye. Zárójelben itt-ott a hozzáfűznivalóim.

1 éves koron túli szoptatás: áldás vagy átok?

Azt már mindenki tudja -hiszen az összes kismama-média ezt sulykolja-, hogy a WHO (leánykori nevén: Egészségügyi Világszervezet) a 6 hónapig való kizárólagos szoptatást és a 2 éves korig való szoptatást javasolja. Namost azok, akiknek már az első félévben elment a tejük ettől a mondattól sikítófrászt kapnak és lelkifurdalásuk támad, amiért nekik nem sikerült.

Némi klikkesedést érzek én ebben a témában: vannak ugye a szoptató anyák, akik mázlisták, mert nekik sikerült, és a tápszeres anyukák, akik pechesek voltak. (Én vagyok a 2 in 1 :D) Miközben a valóság az, hogy a szoptató anyák egy része keményen megküzdött érte, hogy szoptathasson, a tápszeres anyukák egy része pedig szintén küzdött és mégse sikerült neki. (Én is küzdöttem annak idején, csak rosszul, rossz tanácsoknak bedőlve.)

Már az elején leszögezem: teljes mértékben megértem azokat az anyukákat, akiknek nem sikerült szoptatni, pedig ők küzdöttek, nem célom az ő lelkükbe taposni.

Amivel nem értek egyet, az az a szemléletmód, hogy "mi felnőttek okosak vagyunk, a baba még kicsi, nem tudja mi jó neki, de mi most jól jövünk és megneveljük." Miközben pontosan tudom, hogy a baba ösztönösen tudja, mi a jó neki és nekünk elég csak finoman terelgetnünk ahhoz, hogy azt csinálja, amit szeretnénk. A gyereknevelést nem lehet izomból végrehajtani, kölcsönös kompromisszumokon, megérzéseken, apró dolgokban lemondásokon, más dolgokban való következetességen múlik a siker. Vannak persze olyan gyerekek, akiket elég pár percig sírni hagyni, és soha többet nem kelnek fel éjszaka, vagy akiket nem tör meg, ha egyik napról a másikra elveszik tőlük a cumit, de sokkal többen vannak azok, akiket ez összezavar, akik sírnak, hisztiznek, akiknél alvási vagy viselkedési problémákat okoznak ezek a dolgok.

(...)

Megértem azokat az anyukákat, akiknek nem jön össze a szoptatás. Felnő a baba tápszeresen is, meg akkor is, ha már 3 hónapos kortól almát eszik. Talán még beteg sem lesz, bár vizsgálatok igazolták, hogy a fél éves kor alatt hozzátáplált vagy tápszerezett gyerekek 50%-kal többet voltak betegek, mint a kizárólagos anyatejesek. Vannak persze olyan tápszeres babák, akik sosem voltak még betegek, de én ismerek olyanokat is, akik folyton betegek, szóval ezen nincs mit vitázni. Sőt: tudok olyan anyatejes babákat, akik folyton elkapnak valamit, meg olyanokat, akik 3 éves korig egyszersem. (Dominik sokkal többször volt meghűlve eddig, mint Eszter az első életévében, de - gondolom - ez azért van, mert az oviból hazajön nekünk minden nyavalya. De az igaz, hogy gyenge lefolyású volt minden hűlése.)

De térjünk vissza a szoptatás lelki oldalára. Az anyatej nemcsak étel: bizonyítottan fájdalomcsillapító és nyugtató hatással bír. Fél éves kor után a táplálék funkciója fokozatosan lelki szükségletté alakul. És amikor eljön az ideje, hogy a baba elválassza magát, mert már nincs szüksége erre a testközelségre, akkor magától elválasztja magát, nem kéri többet. (Csak győzze az ember kivárni:))

A szoptatás 1 éves koron túl biztonságot ad a babának. Ebben a korban, 1-3 évs kor között, különösen fontos a kicsik számára a biztonság. Most szakadnak el anyától, egyre önállóbbak lesznek, ez felcsigázza, de ugyanakkor meg is ijeszti őket. Igénylik a babusgatást, a testközelséget. Ezt a szoptatás és a cumi is megadhatja nekik.

Ha ebben a helyzetben azt mondod, hogy erőszakkal elválasztod a kicsit, vagy elveszed a cumiját, arra természetszerűleg sírás és hiszti lesz a válasz. Van, aki szerint a hiszti nevelési hiba eredménye: neki még nem volt dackorszakban levő gyereke :) A hisztivel a gyerek a benne levő hihetetlen akaraterőt és ellenállást fejezi ki. Még nem tudja a dühét korlátok közé szorítani és másként levezetni - a szocializáció során ezeket a praktikákat is megtanulja és egyre kevesebbet fog majd hisztizni.

Ha hagyod sírni, hisztizni "majd abbahagyja" jelszóval, azt tanítod neki, hogy "Anya nem segít, hiába kérsz tőle segítséget", megtanulja, hogy már Anyában sem bízhat. Ha elveszed tőle a biztonságot jelentő tárgyakat, vagy a szoptatást, anélkül, hogy helyette mást kapna, ami a biztonságot jelenti neki, azzal a világba vetett bizalma rendül meg.

Szociológusok még vizsgálják, de elgondolkodtató, hogy az a generáció, akiket már hamar elválasztottak és hozzátápláltak, majd viszonylag hamar bölcsődébe kerültek, azok között jóval nagyobb a szakítások, válások aránya, később és nehezebben találnak párt, mint a korábbi generációkban. Nyilván ez globális probléma és a társadalom struktúrájának és az életmódnak az átalakulásából is fakad, de kimutatható az összefüggés.

Azoknak, akik keményen küzdöttek a szoptatásért, de nem jött össze: üzenem, hogy a baba pontosan érzi és tudja, hogy nem ment és hogy sok szeretettel, öleléssel, dédelgetéssel tudod pótolni a szoptatást!

Azoknak, akik hosszan szoptatnak és megvárják, amíg a pici elválasztja magát, gratulálni szeretnék a kitartásukhoz.

Mindegy, hogyan sikerültek a dolgok: a lényeg, hogy ne izomból, és akaratból hanem ösztönösen és szeretetből nevelgesd a csemetédet. Fokozatosan lépésről lépésre vezesd rá arra, amit a világban meg kéne tanulnia, és így ő is fokozatosan fog elszakadni tőled és válik egyre önállóbbá.

Vida Ágnes
A www.kismamablog.hu szerzője

Ezúttal hármasban:) Elvittük Esztert moziba, hogy mi is megnézhessünk egy 3D-s rajzfilmet:D Domi itthon maradt Nagymamával. Alois nem volt róla meggyőződve, hogy olyan jó ötlet ez a program, a film román szinkronnal megy csak (kora délutánig), hogyan fogja viselni Eszter a szemüveget, na, meg amúgyis másfél órát egy helyben üljön a sötétben. Én nem aggódtam:) Nekem lett igazam:D (Mi az, propagandablogot írsz magadnak?! - hümmögi Alois a vállam felett...) Szóval nagyon élvezte, esze ágában nem volt unni, még rázta is magát a zenére, ette a popcornot, itta a narancslevet, mi meg sutyorogtuk a fülébe a magyar fordítást.

Én annyira nem voltam elragadtatva magától a filmtől. A román szinkront nem találtam olyan rossznak, mint amire számítottam, de az első rész sztorija jobban tetszett. A fejem a végére már kezdett fájni a két szemüvegtől, úgyhogy egyhamar nem fogok 3D-re vágyni. De abban a fotelben ülni és pihenni kétségkívül megérte:D

Belehúzott nagyon az utóbbi két hétben:D

tte - Eszter

mámámá - Nagymama

má - másik

bá - bárány

pe -pelus

há - három (ha mondjuk, hogy egy-kettő, ez a válasz rá:)), hápci (Agytata "tüsszentett" sokat neki, most már akkor is mondja, ha tényleg tüsszent valaki, vagy ha "tüsszentésre" akar minket bírni)

pá - párna

ká - kicsiágy, kályha (a kávé-jelentés is megmaradt)

És a két első kombináció:

má bá - másik bárány

pá ttá - lámpa táj azaz a lámpa alszik vagyis nem ég (a táj-táj vagyis az integetés, ugye, azért kapcsolódott egybe nála az alvással, mert séta közben alszik)

UPDATE: Egy nap múlva összerakta a következő párost: áá tte - Eszter fogat mos:) Már a matracon feküdtem vele este, Alois még Eszterrel fogat mosott a szomszédos fürdőszobában, behallatszott a fogkefe zúgása, akkor kiáltott fel így, meglepve a jóanyját. Aztán még elismételte párszor nagy vigyorogva (alvás helyett....) s ma is mindig mondta, ha észbe kapott, hogy valaki a fürdőben van. Aztán mondhattam én, hogy nem mindig fogat mosni megy az ember oda:P

UPDATE2: ka - Jutka

Eddig nem mertem ezt leírni, nem voltam meggyőződve, hogy nem csak én mesélek-e bele már minden Domi-szótagba valami értelmet. De nem! Ma Jutka nénit emlegettük, s belekiabált, hogy "Ka!". Úgyhogy info leellenőrízve:)

tapsolás (tenyérrel, talppal, mikor mivel:)) + mámá - tapsi-tapsi mámának...

Eszter. Egész nap. Pont, vessző nélkül. Még ebéd közben is dudorászik tele szájjal. Játék közben nekünk is a szánkba próbálja adni, hogy az éppen aktuális szerepünkben (cápaként, rossz farkasként, Drusziként stb.) mit mondjunk. Néha aranyosnak találom ezt, de legtöbbször sikítani tudnék. Hogy hagyjál, kérlek. Legalább mondhassak azt, amit akarok, ha már muszáj beszélnem. Vagy adjál egy szünet-táblát, amit időnként felemelhetek, s akkor csend lesz. Megbeszéltük, hogy Domit hallgatni kell megtanítanunk:) Beszélni úgyis fog:)

(A lenti kép biztos azért homályos, mert én fényképeztem...)

Felfedezte magának a tükröt. Ha ez most nem a Tündérmanó-blog lenne, hanem AnnaPetiGergő, akkor leírhatnám, hogy miket mondott Domi, miközben szemlélte magát, meg hogyan ugrándozott örömében egy éves és néhány hetesen, de így nem fogom:)

Jobbra fent tiszta Öcsi bácsi.

Talán eddig még sosem mondott nekem semmit a szilveszter. Teljesen mindegy volt, hogy egyik évnek vége és jön egy másik. Most úgy érzem, örülök, hogy vége 2011-nek. Sok szempontból egyik legnehezebb év volt számomra, a családunk számára. Sokszor úgy éreztem, nem két gyerekünk van, hanem legalább tíz, s ha a fejem tetejére állok, akkor se tudom úgy csinálni, hogy mindenkinek jó legyen. Talán nem is kell. De azért a belső késztetésem megvan, mindig erre törekszem. Aloisnak se lehetett könnyű. Sokszor belegondolok, hogy te jó ég, még mindamemellé, amit a kétgyerekes hétköznapok jelentenek, egy-két aktív munkahely s még egy doktorátus más városban. S egy fáradságtól hisztis feleség:) A Nagymamák is ki lehetnek nyúlva:)

Jöjjön egy energiadús, élettel és mosollyal teli 2012! Mindenkinek ezt kívánom!

(Eszternek ízlett a gyerekpezsgő.)

BÚÉK!

A napokban kétszer volt Kapnyikon Eszter sízni, egyszer én is velük tartottam. A lányunk  naagyon élvezi, meggyőződhettem saját szememmel, nem nyafog, hogy fázik, hogy vigyél fel, hogy elfáradtam. Csak csúszik és csúszik. Azt anyja mellette hatszor átfagy, egyre a forró teán, kávén az esze, ő meg nem akarja abbahagyni:) Egyelőre kanyarodni még nem tud, úgyhogy vagy Aloistól csúszik Jutka néniig/hozzám, vagy Aloisszal együtt le a domb aljáig. Szerintem van hozzá érzéke, és örülök, hogy nem fél és szereti. Azt mondta, megtanít engem is:)

Mi egyszerűen csak ördögös felvonulásnak nevezzük azt a népszokásokon alapuló óévbúcsúztató román ünnepet, amelyet minden évben megtartanak Sziget főterén karácsony után. Tavaly előtt láttuk először Eszterrel, most Darával mentünk ki. Maskarába öltözött egyének rázogatják kolompjaikat, giccseket kínálnak az árusok, de az egésznek van egy jellegzetes hangulata. És Eszter nagyon örült, hogy Darával lehetett.

Karácsony harmadnapján indultunk el Máramarosszigetre és kétgyerekes létünk legjobb autós utazása következett:D VÉGIG ELŐL ÜLTEM! Kétszer álltunk meg, egyszer enni, egyszer Eszternek kellett pisikálni. Dominik kétszer aludt, igaz, másodszorra már eltette (volna) magát másnapra, kicsit pityergett is, amikor megérkeztünk és felköltöttük. De aztán persze, hamar feléledt az új, érdekes környezetben. Eszternek is kijár a dicséret, csendben volt, amíg az öccse aludt, zenét hallgattunk, csendben beszélgettünk, barchobáztuk, számoltuk a falvakat, meséltem neki (cápamesét, mi mást?:)). Kifelejtettem, hogy rögtön indulás után Eszter is aludt egy órácskát. Megvettük végre az új ülését, nagyon örült neki, aludni is tud benne - ez volt a fő válogatási kritériumunk. Eszter édes volt, amint birtokba vette és lemondott a megszokott székéről: "Tessék, öcsi, neked adom a régi ülésem. Nemcsak kölcsön, hanem örökbe."

Itt Szigeten aztán várt ránk, mint mindig, a két kedves arc, mosolygós nyugalom, rend, harmónia és békesség. Valódi pihenés itt lenni, testileg-lelkileg egyaránt. Este fél tízkor a gyerekek még vidáman játszottak a karácsonyfa alatt. Eszter még az ünneplőjét is felvette. Domi aztán kicsit nehezen aludt el, de Eszter rögtön elszunnyadt, amint a feje a párnáját érte - mint általában mindig. Csendes volt az éj.

Blinde Kuh társasjátékot is hozott az angyal.

Kissé álmos:)

Évek óta nem járt nálunk december 24-én délután az angyal, de most sikerült! (Tavaly 24-én jöttünk haza Domival a kórházból, azelőtti, Eszteres éveinkben mindig este díszítettük a fát, miután elaludt, ő csak másnap reggel látta.) Most sem volt túl egyszerű a dolog, és nem is sikerült volna a Nagymamáék segítsége nélkül.

Az volt a terv, hogy Eszterrel elmegyek a templomba, Domi sétál Nagymamával, Alois angyalkodik otthon. Többé-kevésbbé így is lett. Kicsit elhúzódott a dolog, mert nem 16 órától volt az istentisztelet, ahogy én emlékeztem még gyerekkoromból, hanem 17-től, Domi meg már fél négykor kiment sétálni, de Nagymama és Alois feltalálták magukat otthon, így Domi sem látta a fát készülőfélben. Eszter előtt le a kalappal, amilyen nyugodtan végigülte az istentiszteletet meg a vallásórás gyerekek előadását. Pedig az előadás szerintem nagyon lapos volt, s még csalódás is volt Eszternek a végén, hogy csak azok a gyerekek kaptak egy kis csomagot, akik szerepeltek. Az én időmben ez is másképp volt. (Eszter azért nem jár még vallásórára, mert csak öt éves kortól kezdődik.)

Eszter úgy tudta, hogy Alois a rádióban dolgozik, ami egyébként részben igaz volt, mert csakugyan ott volt, amikor mi templomba indultunk. Szóval fadíszítés után kijött utánunk a főtérre, mintha munkából jönne s éppen találkoznánk. Hazaérve a hatás nem maradt el: a félhomályban csillogó-villogó karácsonyfa, a fenyőillat, ahogy beléptünk... Eszter kacagott, odaszaladt a fához, Nagymamáék is kijöttek nagy ámuldozva:D a másik szobából (mert időközben Csabi Tata is megérkezett).

Eszter igazi gyermeki örömmel örült mindennek egészen addig, amíg nem jutottunk el arra a pontra, hogy kezdte kivenni a játékokat Domi kezéből...

De azért szép volt. Alig tudtuk ágyba tessékelni őket:D

Dominik nem a csomagolópapíroknak örült legjobban, mint ahogy vártuk, hanem a játékoknak.

Ennek a varázspálcának rejtélyes módon még azon az estén nyoma veszett.

Másnap reggel